2018 február 8. - február 17.

Idén Február 8. napján kezdtem az álláskeresést.

Idén heti rendszerességgel töltök fel előreláthatólag összefoglalót mi a helyzet Budapesten az építőiparban.

 

2018. február 8. csütörtök

Tegnap annyira unszimpatikus volt az összes hirdetés, hogy nem is hívtam fel senkit.

Ma is a jófogáson kerestem. Sokan nem vették fel, de 2 emberrel sikerült beszélnem.

Az egyik csak március elsején kezd dolgozni, szóval még nem tud felvenni. De, ha gondolom, találkozhatunk, személyes találkozó mindenképpen kell, hogy felvegyen, stb.

Mondtam, hogy épp most kezdtem el állást keresni, ha nem találok, fogom hívni jövő hét folyamán.

A következő is azt mondta, hogy nincs már felvétel, de azért pár percbeszélgetés után azt mondta, felvesz.

Furcsa.

Mondta, hogy ő most nincs Pesten, de a kollégájának megadja a számom, és majd fog hívni, mikor, és hol találkozzak vele

Kicsivel később hívott is.

Szombat délelőtt 10re beszéltük meg egy Zichy Jenő utcai építkezésen.

 

 2018.02. 10. szombat

 Elmondta akivel találkoztam, hogy ők egy Szlovákiai cég. Legtöbbször, rezsiórabérben dolgoznak. Van egy Bécsi munka is, ahol dolgoznak. 1300 adnak óránként, ez azért fontos, mert télen nem 10 órát dolgozunk. Megmutatta az öltözőt, a munkaterületet, a kollégákkal is találkoztam. Hétfőn reggel kezdek.

Akivel csütörtökön még beszéltem, és március elsején kezdenek dolgozni, még csütörtökön este visszahívott, hogy mégis lenne munka előbb. Mondtam neki, hogy már elígérkeztem. De, ha valamiért nem lenne, jó ahova jelentkeztem , hívni fogom.

 

 2018.02. 12. hétfő

Ma kezdtem a Szlovák cégnél.

Valaki mondta, hogy 8ig nem lehet vésni.

7 után kezdtünk el kijövögetni a raktárból.

Bemutattak a kollégák az építésvezetőnek, Palinak.

Kiosztotta a munkát. Nekem 2 darab födémben hagyott lyuk zsaluját kellett kiszednem.

01.jpg

Utána, a lépcsők járórészen kifolyt betont kellett vésegetni azt már géppel, hogy majd lehessen burkolni.

Délután kellett kicsit betonozni, egy macskalépcsőt, meg 2 kis falat.

Az ácsok, meg a lépcsőház oldalfalát betonozták.

Daruval lett beemelve a mixer beton.

4kor már kész voltunk, és vártuk a hazamenetelt.

 

 2018.02. 13. kedd

Ma nem jött Zoli, beteg lett az Anyukája.

Ma kicsit több dolgot csináltunk.

Kizsaluztuk a macskalépcsőt, pajszer nélkül.

Elbontottuk az állványt. Mindezt esőben.

Utána 2 óra fejetlenség következett.

Csináljuk ez, aztán mégse csináljuk.

Aztán máshogyan csináljuk mégiscsak.

Stb.

Végül 11kor elkezdtünk 1 zsalukőfalat építeni esőben, hóesésben.

Az András rakta a falat, falazó anyagba.

Kérdeztem az építésvezetőt, hogy zsalukövet miért kell anyagba rakni, de mintha nem hallotta volna, valami teljesen másról beszélt.

Dél körül elment az áram. Lementünk enni a sötét raktárba.

Később, amikor Misi abbahagyta az evést, mondtam neki, hogy kihúzom fent a hosszabbítóinkat, kapcsolja fel a biztosítékot, és meglátjuk mi lesz. A mi egyik hosszabbítónk volt a hibás. Belefolyt az eső a keverőgépből.

Ez később 4 óra előtt megismétlődött.

4kor csurom vizesen hazafelé mentünk.

 

2018-02-14 szerda

Esett reggel, így el sem indultam.

 

2018-02-15 csütörtök

Tegnap esőben is dolgoztak a többiek.

Ma befejezték a zsalukő falat 11ig, utána bebetonoztuk fél 1 ig. Én kevertem a betont.

Ma sem volt semmi szervezés. Mivel én kevertem a betont, kiöntettem a sódert, Józsi kérdezte minek? Mondom, én nem tudok, úgy keverni és nem is akarok, hogy benne van a kalodába, amiben felemelte a darus a sóder.

Délután betont véstünk, ahol egyenetlenek voltak a falak.

 02.jpg

03.jpg

2018-02-16 péntek

Ma kirúgtál Zolit, mert ittas volt. Az ácsok köpték be hivatalosan. Bár tegnap is, ittas volt elég rendesen.

A ház legszélső falában van, 5 centi görbület azt véste. Miután elment, meg András.

Egy pár ajtó szélesség nem stimmel, azokat is véssük, meg előtte flexel megvágjuk.

 

2018-02-17 szombat

Ma volt fizetés. 5 órára hozta oda kisfőnök Gábor.

Berakták még a céges autóba a fát, amit hazavisz. Még beszélgettünk valamennyit, és fél 6 körül eljöttem.

Misinek nem maradt fizetés, vagy annyi apró, ezért elment pénzért, vagy váltani.

Ma is ajtókat flexelt Józsi, én meg véstem. Misi meg a falat véste. Fél 4 után telefonált Pál építésvezető, hagyjuk abba a vésést, pakoljunk össze és mennyünk haza.

Valamelyik lakó valószínű szólt.

 Folytatás -->

http://magyarszakember.blog.hu/2018/05/17/2018_825

Címkék: 2018